Uncategorized

Privát kirándulások

Tudom, hogy egy hét annyira kevés, pláne, ha a nyaralás célja a pihenés és a feltöltődés, főleg ha még a strandolást is bele kell sűríteni! – éppen ezért, hogy a felesleges bolyongás és kutatás terhét levegyem a vállatokról, összeállítottam a leghatékonyabb útvonalakat, amibe a legtöbb látnivaló belefér!

Ezek a kirándulások nem több kilométeres túrák, hanem inkább sétakocsikázás 8-15 megállóval a legérdekesebb, legfelkapottabb és sokszor a nem túl tipikus helyszínein a szigetnek! Távol áll tőlem a száraz idegenvezetés, inkább arról szól a nap, hogy megmutassam, szerintem miért csodálatos Tenerife és miért szeretek ezen a végletekkel teli, ezer arcú szigeten élni!

A kirándulások egyénre szabottak, nincsenek kötelező szuvenír bolt látogatások, nincsen további 59 fő, akire várni kell, ott és akkor állunk meg enni, pisilni, fotózni, ahol és amikor Ti szeretnétek! A programon csak Ti vagytok, így teljes egészben Rólatok szól!

Alább néhány tematika, mely csak iránymutatás, ha már több alkalommal jártál a szigeten, szívesen összerakunk egyedi útvonalakat is!

Boszorkányok és pazar kaják az Anagán

Van az Anaga közepén egy település, ahol – azt mondják – évszázadokon keresztül boszorkányok éltek. Ez lehet, hogy kamu, de az tuti, hogy az Anaga szerintem a legszebb pontja a szigetnek! A páratlan babérerdő és az azt két oldalról szegélyező vadregényes vagy éppen legtöbbet fotózott strandok, a kanyargós utak és a természet közelsége adja az alapot, melyet a part menti autentikus étteremben koronázunk meg!

Szerpentinen a Teno-hegységben

Tenerife leg-délnyugatibb pontja ez a különleges hegység, mely közepén a kalózok kifosztásáról és szinte Machu-Picchu formájáról elhíresült Masca tündököl! A sziget jelenlegi formájáért felelős hegy két oldala olyan, mint két külön kontinens: a modern luxus villák vs autentikus kis falvak – ez, valamint az óceán, a természetes medencék és csodás fotópontok jellemzik a kirándulást! Ha ebédelni szeretnétek, egy ízzig-vérig autentikus helyen állunk meg!

Csodás északi városaink

Ha a valódi Tenerifét szeretnéd megismerni, a Teno- és Anaga hegységek közötti északi oldalra kell ellátogatnunk! Az olykor lehetetlen helyeken kialakult települések minden négyzetméterén ott a történelem, mi pedig a legérdekesebb, legfontosabb és legszebb pontjait járjuk sorra! Egyik pillanatban még az óceán parton sétálunk, majd hirtelen a felhőszinten találjuk magunkat és majdnem 400 éves épületben csodálkozunk! Ha megéheztünk, a legkiválóbb halas helyeken vagy éppen a legeldugottabb guachinchékben ebédelhetünk!

Mar y Lava – óceánon és hegytetőn

A nap első felében a delfinek és bálnák kerülnek rivaldafénybe, majd az egekbe nyúló Los Gigantes sziklái, ezt követően pedig a Teno- és Teide hegységek között húzódó autentikus települések valamint az 1909-ben, a sziget történelmének utolsó vulkánkitörésének, a Chinyero lávalefolyása!

Keleti-parti kirándulás

Turista szemmel talán a sziget egyik legelhanyagoltabb része, pedig nem is gondolná az ember, mennyire változatos tud lenni a sokszor csak autópályáról ismert keleti oldal! Itt van Tenerife leghíresebb bazilikája, egy teljes város, amiben sosem laktak, fújtató üregek, ahol úgy tör ki a víz, mint a gejzír, no és persze számos autentikus halászfalu – hogy a fővárosról ne is beszéljünk!

Keresztül kasul a Teidén

A világ legnagyobb kalderája sokkal több, mint egy kopár hegycsúcs: a színek és formák kavalkádja, ami nem véletlenül a sziget leglátogatottabb pontja! Az 1800-2300 méter magasságban elterülő parkhoz már a felvezető út is egy csoda, ott pedig több megállón keresztül ismerjük meg a vulkánok életét és a sziget szívét-lelkét!

Igény szerint van lehetőség felvonót is használni, amivel 3500 méter magasan, szavakat elállító panorámával találkozhatunk!

Check-out kirándulás

A szállásból való kijelentkezés és a repülőgép indulása közötti idő kitöltésére megalkotott könnyed, rövidített kirándulás, melynél figyelembe vesszük az addig megismert pontokat és egyénre szabva alkotjuk meg az állomásokat. Általában a keleti és a déli oldalon mozgunk, de volt már példa gyorsított Teide útra is!

Észak haladóknak

Elhagyva a kötelező látnivalókat olyan helyszíneket ismerünk meg, ahová a turisták legtöbbje csak a nagyon sokadik alkalommal látogat el. Letérünk a kitaposott ösvényekről és felfedezünk a legészakibb világító tornyot, a legnagyobb természetes medencét, ellátogatunk egy láva-hídhoz, megismerünk egy tökéletes kör formájú lávalefolyást, felfedezzük az ősrégi barlang lakásokat és ellátogatunk egy aprócska halászfaluba is.

Playa Teresitas

Pancsolós kirándulás

Ez a program azoknak kedvez, akik nem bérelnek autót, mégis szeretnék kipróbálni a szigeten található strandok mindegyik típusát! A program során érintünk Afrikából importált homokkal és természetesen fekete színű homokos strandokat, természetes medencéket és sznorkelezésre kiváló sziklás öblöt is! A megállókat előre egyeztetjük az egyedi igényeket átbeszélve.

Playa Teresitas

Loro Park és a környék

A program első fele a világ egyik legjobb állatkerje (az erről készült korábbi videónk ide kattintva tekinthető meg) majd a park meglátogatását követően az északi oldal több pontját érintve térünk haza.

Az asszisztencia díjazása indulási helytől, programtípustól és létszámtól függ. A programok minimum létszáma 2 fő. A kirándulások általában délelőtt 10 órakor indulnak és 17-19 óra körül érnek véget – ez a Ti tempótoktól függ 🙂 A programra messengeren vagy emailben jelentkezhetsz.

Még szintén kedvelheted...