¡Hola!
Volt egyszer egy csodás augusztusi nap 2018-ban, amikor ez a két szép száll legény találkozott a Batyin’ – és megvalósították az álmukat.
De ne szaladjunk ennyire előre!
Hola, itt Tomi és Bálint. Miután megtörtént a nagy találkozó és első vacsi, rögtön éreztük, hogy minket eléggé egymásnak teremtettek. Teltek-múltak a hetek, majd megtörtént az összeköltözés és azóta is boldogan élünk 🙂
Tomi ápoló volt Magyarországon, hivatásos shiatsu masszőr és reiki mester; Bálint a HR világában mozgott, hobbija az utazás és már élt korábban Spanyolországban, de akkor még a félszigeten, Manresaban, Catalunyaban. Ez 2013-ban történt, és amióta visszament Magyarországra, érzi, hogy valami nagyon nem kerek az életében.
2019 októberében költöztünk a szigetre, azóta minden nap egy kicsivel többet ismerünk meg ebből a csodából. Igazából nem is Tenerife volt a cél: október 15-re volt jegyünk Barcelonába de 5 nappal az indulás előtt újra terveztünk és Tenerifén landoltunk végül. Korábban sosem jártunk a Kanári-szigeteken és akárcsak a mi első randink, ez is szerelem volt első látásra!
Mindennemű egoizmus nélkül állíthatjuk, hogy jobban ismerjük lakhelyünket, mint a több évtizede itt élő honfitársaink többsége. Amikor csak volt egy fél napunk szabadon, már pattantunk is be a kocsiba és felfedeztük Tenerifét. És miért ne adnánk át ezt a tudást Neked is?
Minden nap fejlesztjük magunkat, hogy a sziget legjobb és leghitelesebb LMBT+ nyaralás szakértői lehessünk. Sőt, hogy tudjuk, mitől leszünk mi a legjobbak, egy elég széles körű kutatást is végeztünk a covid-karantén idején. Nézd csak:
Eddig hatalmas tapasztalatot szereztünk mint utazó, legyen szó európai vagy kontinensen kívüli utazásról. Most az a feladatunk, hogy ezt a tudást kamatoztatva szebbé tegyük a Te Kanári nyaralásod is!
Találkozunk Tenerifén!/? Mikor találkozunk Tenerifén?




kapcsolat
Rólunk írták / mondták
Kalandvágyból külföldre
A podcast külföldön élő magyarokkal készít interjúkat. A velem készült Itt hallható>>
Tenerife legjava - II. rész
Illés, a Gyere, utazzunk oldal szerzője egy teljes napot töltött velem. Itt látható>>
Mond csak, mi a szerelem?
Ezt a kérdést tette fel a Foto-Tenerife Valentin-nap alkalmából. Itt olvasható >>
Világcsavargók podcast
Tenerife titkai, a YOUnerife megalakulása és az első év szummája itt hallgatható>>
PRior sorozat - első rész
A PRior Marketingügynökség mini sorozatának első része itt látható>>
PRior sorozat - második rész
A PRior Marketingügynökség minisorozatának második része itt látható>>
Leléptünk Tenerifére
Költözésünk és ittlétünk története a Gay.hu oldalról. Itt olvasható >>
A "YOUnerife" brand
Nagyinterjú a Humen Magazin oldalán.
Itt éred el >>
Pesten a lóvé, Pécsen a love
Két nagy projekt: az egyikben 10 év alatt 40 ország, a másikban pedig a YOUnerife. Olvasd el itt! >>
Love under the rainbow
Egy délután közösen, jól elkapott pillanatok – a fotózásunkról itt olvashatsz cikket >>
blog
Időzóna
Miért van egy órával kevesebb a Kanári szigeteken? Mennyi időnek kellene valójában lenni? Kinek köszönhetjük az eltérést?
La Palma – vulkán
2021 szeptember 19-én, 50 év szundikálás után ismét működésbe lépett a La Palma-i Cumbre Vieja vulkán. Megnéztük élőben!
Alkotmány napja
Míg Magyarországon a Télapót, Spanyolországban az Alkotmányt ünnepeljük december 6-án. Sztori erről a posztban.