Playa Castro

Playa Castro

Playa castro

Az északi oldal igazi ékköve ez az eldugott strand ahol a helyes pasik mellett csodás vízesést is találunk.

Vízesés, fekete homokos, lassan mélyülő óceán, pálmafák és jó pasik – mi kell még?

Paisaje Protegido de la Rambla de Castro – ezzel a rövidke névvel illették azt a helyet, ahol érdemes leparkolni és ahonnan a pálma-erdő jól kiépített túraúvonalán keresztül leereszkedni a majd 100 méterrel alacsonyabban elhelyezkedő strandra. Ha itt éppen nincs szabad hely (mely persze előfordul, hiszen már maga a Mirador de San Pedro-étterem és az arborétum miatt is rengeteg látogató van itt nap-mint nap) ne aggódjunk, Icod irányában kell a Playa del Socorro-hoz lehajtani és a kereszteződésnél jobbra tartani: az urb. Rambla del Mar-nál jó szerivel vannak szabad helyek, onnan pedig egy jó 20 perces sétával már el is érhetjük a Castro strandot.

A főleg köves playa nagyon közkedvelt a melegek körében is, de már csak a vízesés is számos látogatót vonz oda. A víz lassan mélyül, színe azúrkék, a hullámok pedig csak jó 20-30 méterre emelkednek a fejünk fölé. Nem éppen nudista strand, de csalódást így sem fog okozni!

Fürdés előtt – vagy után – érdemes végig járni a Castro túraútvonalát, mely a La Gordejuela-nál ér véget. Ez az érdekes és látványos épület korábban vízfelvonó volt. Ma már nem lehet lesétálni hozzá, de remekül fotózható így is. Ebben a videónkban szuper háttérnek szolgált.

Playa Castro

🏛 38419 Los Realejos, Santa Cruz de Tenerife

📸 kiemelkedő fotóhelyszín

🅿 ingyenes

♿ nem akadálymentes, nagyon sok a lépcső

🚻 nincs mosdó

  • Természet 100% 100%
  • Városok, települések 0% 0%
  • Napsütés 70% 70%
  • Csapadék 5% 5%
  • Szél 10% 10%
  • Szerpentinek 5% 5%
  • Strandok 95% 95%

Amarilla

Amarilla

Montaña Amarilla

A sziget talán legszebb strandja, ami tökéletes snorkelingező- és búvárkodó hely, számos eldugott öböllel a nudizni vágyók örömére!

Playa de la Montaña Amarilla

🏛 Calle de la Te, 2C, 38630 Costa del Silencio, Santa Cruz de Tenerife

📸 a hegyen és a nem nudista részeken engedélyezett

🏊‍♀️ nudista strand a hegy hátoldalán

🅿 ingyenes

♿ nem akadálymentes 

🚻 náha van kihelyezve mobil-wc

  • Természet 100% 100%
  • Városok, települések 25% 25%
  • Napsütés 75% 75%
  • Csapadék 10% 10%
  • Szél 20% 20%
  • Szerpentinek 0% 0%
  • Strandok 100% 100%

Los Gigantes sziklái

Los Gigantes sziklái

Los Gigantes

Az óriások sziklái

Hatalmas, függőleges sziklák, azúrkék óceán, életre szóló élmény

Bizonyára nem kellett sokat gondolkodniuk a korábbi kanárióknak azon, hogy milyen nevet adjanak ennek a minden pillanatban lélegzetelállító természeti képződménynek, mely szinte tökéletes derékszögben emelkedik ki az Atlanti-óceán vízéből.

Acantilados de Los Gigantes-nél járunk, ami magyarul annyit tesz, „Az óriások sziklái”. Tenerife észak-nyugati részén találjuk, a természeti képződményről elnevezett kicsi halászfalú mellett. Az átlagosan 5-700 m magas sziklákra, melynek legkiemelkedőbb pontja 850 méter, a legjobb rálátást a Puerto de Santiago előtt elhelyezkedő szerpentinnél találjuk. A pazar kilátás mellett az első kanyarban szuvenír-shop és kis kávézó vár minket, a következőben pedig néhány kedves helyi bár.

A Los Gigantesi kikötő és a vörösesbarna sziklák között egy kellemes, fekete homokos part húzódik meg, nem túl hirtelen mélyülő vízzel. Ugyan már itt is életre szóló élmény fürdeni az óceánban, az óriások szikláit érdemes mégis hajóról, vagy kajakról megtekinteni. Előbbiek remek választás lehetnek azok részére is, akik szinte testközelből szeretnének találkozni bálnákkal és delfinekkel, hiszen ezen közkedvelt állatok általános közlekedési útvonala is itt található. A tökéletesen tiszta óceán kiváló lehetőséget nyújt a búvárok részére is. Érdemes felpattanni egy csónak-transzferre is, mellyel felfedezhetjük Masca eldugott ölbelit is!

Fedezd fel Los Gigantest velünk Csodás déli városaink túránk során!

🏛 Calle los Guíos, s/n, 38683 Acantilados de Los Gigantes, Santa Cruz de Tenerife

🕑 minden nap 00:00-24:00 között. Átlagos látogatási idő: 3-5 óra

💲 ingyenes

📸 igen, kiemelt fotóhelyszín

🅿 a városban az utcán ingyenesen

♿ akadálymentes 

🚻 nincs nyilvános mosdó

  • Természet 65% 65%
  • Városok, települések 35% 35%
  • Napsütés 95% 95%
  • Csapadék 5% 5%
  • Szél 10% 10%
  • Szerpentinek 10% 10%
  • Strandok 90% 90%

Playa de la Tejita

Playa de la Tejita

Playa de la tejita

Igazi nudista paradicsom a Vörös-hegy (Montaña Roja) tövében, selymes homokkal és tökéletes zegzugokkal

A Tejita a sziget délkeleti oldalán tökéletes választás a napozni és a nudizni vágyók részére is

A Montaña Roja termszetvédelmi terület déli oldalán található ez az egy kilóméteres nyugodt strand, El Medano nyözsgő szörfös strandjától és a romantikus halászfalutól, Los Abrigostól pár percre. A strand bal oldala csak a nudizmusról szól, s bár jelen vannak hetero párok  és családok is, számos LMBT személy keresi fel ezt a lassan mélyülő szakaszt, ahol igazi sivatagi dűne-érzést alkotott a természet.

A finom homokon túlhaladva már szilásabb terepen jutunk el a hegyoldal zeg-zugos részére, ide érdemes strandcipőt húznunk. Kérünk, ne hagyjátok magatok után a szemetet, legyen nálatok egy kis zacskó!

Érdemes a hegyet is meghódítani: kitaposott ösvény vezet a korábban működő vöröses vukán kráteréhez, ahonnan lélegzetelállító látvány tárul elénk minden irányba!

A strandtól nem messze kempingezni is üzemel, ahol lakókocsi- és sátorhely mellett faház is bérelhető és rendelkezésre áll zuhany valamint büfé is.

Playa de la Tejita

🏛 38618 El Médano, Santa Cruz de Tenerife

📸 a hegyen és a nem nudista részeken engedélyezett

🅿 ingyenes

♿ nem akadálymentes 

🚻 nincs mosdó

  • Természet 100% 100%
  • Városok, települések 5% 5%
  • Napsütés 75% 75%
  • Csapadék 15% 15%
  • Szél 95% 95%
  • Szerpentinek 0% 0%
  • Strandok 100% 100%
Playa las Vistas

Playa las Vistas

playa las vistas

Los Cristianos legkedveltebb strandja a kijárási tilalom idején

Olyan kihalt a legnyűzsgőbb sétány, hogy rá sem lehet ismerni!

A szigorú karantén végnapjait éljük: most már van olyan engedmény, hogy a lakhelyed 1 km-es körzetben sétálhatsz bizonyos időkorlátok szerint. Szerencsések, akik az óceán parton élnek, de ez a látvány, ami ott fogadott, hiheteltenül elkeserítő volt.