Humboldt

Humboldt

Humboldt kilátó

a La Orotavába vezető úton

Ahhoz nagyon sokat tett ez a földrajz tudós, hogy ne emlékezzünk meg róla kellőképen!

Alexander Von Humboldt 1769-ben született Németországban, akit a modern földrajz egyik megalapítójaként tartják számon, a természettudományok felfedezőjeként és szakértőjeként. 30 éves korában érkezett erre a csodás szigetre, megmászta a Teidét majd elkezdte a sziget növényvilágát tanulmányozni. Kutatásai megalapozták a mai földrajzi ismereteinket és végleges letelepedést fontolgatott.
Szobrát a TF-21-en, a róla elnevezett kilátónál találjuk, ahonnan lélegzetelállító látvány tárul elénk az Orotava-völgyre, Puerto de la Cruz-ra és az Atlanti óceánra.
Pino gordo

Pino gordo

Pino Gordo

A legek legje egy (pontosabban két) fába rejtve

Úton a Teide-re, éppen elhagyva Villaflort egy kedves kis parkolóhoz érünk, ahonnan ugyan a kilátás is pazar, mégis két fa miatt érdemes leginkább megállni

A Pino Gordo és a Pino de las dos Pernadas, ez a két lenyűgöző méretű kanári fenyő kapta Spanyolország második és harmadik legnagyobb fája címet, az O Avó mögött, ami egy Galíciában található eukaliptusz.

Az El Pino Gordo a legimpozánsabb a kettő közül (a gordo kövéret jelent): 9,5 m-es kerületét 7 ember tudja csak átölelni, 45 méter magasságával pedig remekül kiemelkedik a körülötte lévő fenyők közül.

Az út túloldalán áll a Pino de las dos pernadas, 56,8 méterével nyerte el Spanyolország legmagasabb “nem-betelepített-fája” címet.

Becslések szerint ezek a fenyők 700 és 1000 év közötti életkorral bírnak, az Icod de los Vinosban található Millenniumi Sárkányfával (Drago Minelario)  a sziget legrégebbi fái triót alkotják, éppen ezért kötelező megálló azok számára, akik a sziget déli részéből látogatnak el a Teide Nemzeti Parkba. Ebben a pár percben, míg itt vagyunk, lélekben legalább jól fel tudunk itt készülni az előttünk álló szerpentinekre a Tf-21-en!

Még több kép erről a csodálatos fenyőről itt>>

Pino Gordo

🏛  Vilaflor, Tf-21 66. km után

📸 fotóhelyszín

🅿 ingyenes

♿ nem akadálymentes, van lépcső

🚻 nincs mosdó

  • Természet 100% 100%
  • Városok, települések 25% 25%
  • Napsütés 60% 60%
  • Csapadék 35% 35%
  • Szél 25% 25%
  • Szerpentinek 60% 60%
  • Strandok 0% 0%
La Caldera

La Caldera

La Caldera-i túra

Hihetetlen változatosság és meredek szakaszok jellemzik

La Orotava felett, a Corona Forestal területén találjuk a La Caldera rekreációs parkot, ahonnan több túraútvonal közül választhatunk.

Elindulni a Pico del Teide irányába – ez már sejteti, hogy jó kis túra lesz, gyönyörű környezetben! Nem is csalódtunk: a majd 14 km hosszú túránk alatt megannyi áll-leesős helyet láttunk a kimondottan jó fotóhelyszíneken áthaladva.

A körtúra szinte végig a fenyvesekben halad, így sétánk minden percében élvezhetjük a frissítő fenyő-illatot. Igen ám, de ennek ára van: szinte minden lépésünket a sűrű tűlevél-szőnyegen tesszük meg, ami néha elég csúszós tud lenni. Vigyázni pedig nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is: gyakorta maximum egy méter széles úton haladunk, mellettünk egyik oldalt sziklafallal, másik oldalon pedig több méter mély szakadékkal.

Biztonságunkat néhol drótkötél, máshol fakorlát védi, de nem árt az óvatosság a kb. 4 óra alatt teljesíthető távon, melyen 605 m szintemelkedést kell legyőznünk. (Részletek itt)

Utunk vége felé – vagy elején – találkozni fogunk egy ma már nem működő vízforgató házzal, melynek kis ablakán bekukucskálva jól látható annak szerkezete. A Teide csúcsát, Puerto de la Cruz-t és a környező településeket, na meg persze a gyönyörűen kéklő óceánt gyakran észre fogjuk majd venni.

🏛 Carretera General 821, 1, 38310, Santa Cruz de Tenerife

🕑 minden nap 00:00-24:00 között. Átlagos látogatási idő: 3-8 óra

💲 ingyenes

📸 igen, néhol kiemelkedő fotóhelyszín

🅿 ingyenesen

♿ a túra nem akadálymentes de a rekreációs terület igen

🚻 van mosdó a rekreációs területen

  • Természet 100% 100%
  • Városok, települések 0% 0%
  • Napsütés 70% 70%
  • Csapadék 25% 25%
  • Szél 10% 10%
  • Szerpentinek 30% 30%
  • Strandok 0% 0%

erre szükséged lehet:

– autó – parkolni a rekreációs parknál lehet
– zárt, kényelmes, túrázáshoz megfelelő lábbeli
– fényképezőgép

– víz, rágcsa
– sapka
– naptej, téli hónapokban pulóver

Barranco de Ruiz

Barranco de Ruiz

Barranco de Ruiz

Változatos szakadék Tenerife északi részén

Nem hosszú, de annál masszívabb túraútvonal Icod de los Vinos és Puerto de la Cruz között kb. félúton.

Mindössze 15 percre van Icod-tól ez a csodás kis szakadék, melynek tövében szuper piknikező és BBQ helyszínt alakítottak ki Zona Recreativa Barranco de Ruiz néven. De nem csak emiatt érdemes megállni a TF-5 (44. km-kő) mellett kialakított téren: egy combos kis túrahelyszín is van itt, amit kb 2 óra alatt lehet megtenni.

Túránk során elsőnek elhaladunk egy korábban magánkézben lévő vízforgató épület mellett, majd a kövezett út végén rálépünk a száraz időben igencsak poros ösvényre. Érdemes megfelelő cipőt húznunk: az út gyakorta csúszós és a kövek miatt elég göröngyös is.

Az egyirányú túra végén elérünk San José egy kedves kis terére, ahol néhány pálmafa és egy fiatal sárkányfa mellett szusszanhatunk. Innen akár folytathatjuk is a majd’ 16 km hosszú körtúrát (részletei itt), én viszont csak eddig haladtam, kezdő túrázóként elég volt egyszerre ennyi is.

A Sendero Barranco Ruiz 3,8 km hosszú és 475 m szintkülönbséget tesz meg. 

🏛 TF-5, 1, 38414 Los Realejos, Santa Cruz de Tenerife

🕑 minden nap 00:00-24:00 között. Átlagos látogatási idő: 3 óra

💲 ingyenes

📸 igen, jó fotóhelyszín

🅿 a BBQ mellett ingyenesen

♿ a túra nem akadálymentes, a tér igen

🚻 nincs mosdó

  • Természet 100% 100%
  • Városok, települések 2% 2%
  • Napsütés 75% 75%
  • Csapadék 15% 15%
  • Szél 20% 20%
  • Szerpentinek 0% 0%
  • Strandok 0% 0%

erre szükséged lehet:

– autó – parkolni a rekreációs parknál lehet
– zárt, kényelmes, túrázáshoz megfelelő lábbeli
– fényképezőgép
– víz, rágcsa (van egy kis falatozó a téren)
– sapka
– naptej

Playa Castro

Playa Castro

Playa castro

Az északi oldal igazi ékköve ez az eldugott strand ahol a helyes pasik mellett csodás vízesést is találunk.

Vízesés, fekete homokos, lassan mélyülő óceán, pálmafák és jó pasik – mi kell még?

Paisaje Protegido de la Rambla de Castro – ezzel a rövidke névvel illették azt a helyet, ahol érdemes leparkolni és ahonnan a pálma-erdő jól kiépített túraúvonalán keresztül leereszkedni a majd 100 méterrel alacsonyabban elhelyezkedő strandra. Ha itt éppen nincs szabad hely (mely persze előfordul, hiszen már maga a Mirador de San Pedro-étterem és az arborétum miatt is rengeteg látogató van itt nap-mint nap) ne aggódjunk, Icod irányában kell a Playa del Socorro-hoz lehajtani és a kereszteződésnél jobbra tartani: az urb. Rambla del Mar-nál jó szerivel vannak szabad helyek, onnan pedig egy jó 20 perces sétával már el is érhetjük a Castro strandot.

A főleg köves playa nagyon közkedvelt a melegek körében is, de már csak a vízesés is számos látogatót vonz oda. A víz lassan mélyül, színe azúrkék, a hullámok pedig csak jó 20-30 méterre emelkednek a fejünk fölé. Nem éppen nudista strand, de csalódást így sem fog okozni!

Fürdés előtt – vagy után – érdemes végig járni a Castro túraútvonalát, mely a La Gordejuela-nál ér véget. Ez az érdekes és látványos épület korábban vízfelvonó volt. Ma már nem lehet lesétálni hozzá, de remekül fotózható így is. Ebben a videónkban szuper háttérnek szolgált.

Playa Castro

🏛 38419 Los Realejos, Santa Cruz de Tenerife

📸 kiemelkedő fotóhelyszín

🅿 ingyenes

♿ nem akadálymentes, nagyon sok a lépcső

🚻 nincs mosdó

  • Természet 100% 100%
  • Városok, települések 0% 0%
  • Napsütés 70% 70%
  • Csapadék 5% 5%
  • Szél 10% 10%
  • Szerpentinek 5% 5%
  • Strandok 95% 95%